(A változtatás jogát a szervező fenntartja)
A nagy érdeklődésre való tekintettel a rajtcsomag átvételt megkönnyítjük azzal, hogy másnak is át lehet venni a rajtcsomagot, de kizárólag fényképes igazolvánnyal a visszaélések elkerülése érdekében. Lehet ez személyi, jogosítvány, útlevél, a lényeg, hogy minden adatát tartalmazza annak, akinek a rajtcsomagját szeretnéd átvenni.
A csütörtöki napon gondolunk azokra is, akik munkából érkeznek, így meghosszabbítjuk egy órával az eredetileg tervezett rajtcsomag átvétel zárási időpontját. Így egészen 21:00-ig lesz lehetőség beregisztrálni az eseményre.
Kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint már csütörtökön vegye át a rajtcsomagját, mert a péntek reggeli rajt előtti tömörülésben a nevezési csapat magas létszáma ellenére sem garantálható, hogy sikerül mindenkinek átvenni a rajtcsomagját, ha sokan egy időben érkeznek, közvetlenül a rajt előtt. Május 1-én 6:00-tól már nyitva lesz az iroda. Várunk mindenkit szeretettel és gyors ügyintézéssel.
Az idei KÉSZ Group Balatonfondo egyik nagy újítása a rajtblokkok bevezetése. Akárcsak a teljes eseményt, ezt is igyekszünk a legprofibb színvonalon megvalósítani, de miután első kísérlet, lehetnek gyerekbetegségei, de fel vagyunk készülve mindenre. A rajtblokkokba lehetett előresorolást vásárolni, illetve a nevezések sorrendjében került mindenki besorolásra.
Az első 500 nevező és aki vásárolt előresorolást, került az 1. Rajtblokkba, a második 500 nevező és aki ide vásárolt előresorolást, a 2. Rajtblokkba, míg a további indulók a 3. Rajtblokkból indulnak majd. A mezőny eleje a Zákonyi Ferenc utcából rajtol majd, míg a mezőny vége már a meseszép balatonfüredi mólóra fog bekanyarodni.
A rajtblokkokat jól láthatóan fogjuk megjeleníteni, megkülönböztetni, mind színekkel, mind pedig feliratokkal. A rajtcsomagban találtok majd karszalagot, illetve a rajtszámok is azonos színűek lesznek a rajtblokkokkal. Kérünk mindenkit, hogy viseljétek a karszalagot a beálláshoz, hogy minél gördülékenyebben megtörténhessen a beengedés.
A beállás a rajtzónákba 07:00-tól lehetséges és a rajt előtt közvetlenül fogjuk megnyitni a rajtblokkok közötti fizikai akadályt. A rajtblokkba mindenki érkezési ideje szerint tud beállni, nincs senkinek fenntartott helye. A rajtblokkokat e-mailben előre is kommunikáljuk, de legkésőbb a helyszínen mindenki biztos lehet benne, hogy melyik rajtblokkból indul. Kérjük figyeljétek majd a helyszínen a táblákat, molinókat, amelyek a megfelelő helyre irányítanak. Köszönjük az együttműködést.
Töltsd le a honlapról a nyomvonal .gpx fájlját, ismerd az útvonalat, ne érjen meglepetés. A megújult útvonal sok változást tartalmaz, érdemes rá felkészülni.
Tótvázsony központjában lesz kb. 42 kilométernél. Ide 9:47 előtt aki megérkezik, eldöntheti, hogy melyik távot választja. Ezután már csak a rövidebb távon lehet továbbhaladni.
A verseny során kiemelten figyeljetek a nagyvadakra az útvonal mentén, a balesetek elkerülése érdekében. Mindig tartsátok be a szabályokat, és maradjatok éberek!
Az élbolytól számított 15 percre egy rendőrautó jelzi majd a teljes zárás feloldását részleges zárásra. Ezt követően a közlekedés szabályai az érvényesek, az útvonalbiztosítók támogatása mellett.
Frissíts, hogy maradjon energiád a végéig!
A Granfondo távon négy, a Mediofondo és Piccolofondo távokon kettő-kettő frissítőpont lesz. Ezek előtt és mögött szemetelőzónát jelölünk ki. Szemetet kizárólag a zónákban vagy a frissítőponton ürítsetek! Vigyázzatok a Balaton-felvidékre!
Kettő darab frissítőpont Felsőörsnél és Szentkirályszabadjánál
Hála nektek, kinőttük a Kisfaludy Galériát, így új, nagyobb és exkluzívabb helyszínt kerestünk a versenyközpontnak. Április 30-án és Május 1-én itt a Partitúrában tudjátok majd átvenni a rajtcsomagot: Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 12.
Az EXPO a szokásos helyen, a Vitorlás téren marad.
A rajt és célegyenes zárása – Balatonfüred, Zákonyi Ferenc utca (06:00 – 14:30 és 14:30-tól egyirányú közlekedés Tihany felé)
Alternatív útvonal: a 71-es főúton szakaszos zárás mellett folyamatos közlekedés biztosított mindkét irányban.
A verseny teljes útvonalán a mezőny elejének elhaladását követően 15 perces teljes zárás lesz érvényben, majd ezt követően részleges zárás mellett a szervezők engedik a forgalmat.
Kérjük kövessék a polgárőrök és rendőrök utasításait.
Kiemelt körültekintéssel közlekedjenek majd az utakon, mert megnövekedett kerékpáros forgalomra lehet számítani.
Tisztelettel kérjük minden lakos és üdülni vágyó látogató türelmét és megértését az eseménnyel kapcsolatban. Ez az Európa szinten is kiemelkedő színvonalú esemény a környék segítő együttműködésével lesz sokkal több, mint egy kerékpáros esemény. Kérünk mindenkit, hogy lelkes buzdításukkal támogassák a résztvevőket és teremtsünk nekik felejthetetlen atmoszférát.
Meddig nevezhetek a Balatonfondóra?
Online lehet nevezni a honlapon 2026. április 29. 23:59-ig.
Helyszíni nevezési lehetőség: 2026. április 30. 12.00-21.00-ig
Találunk bármilyen családi aktivitást?
Igen. A gyermekek csatlakozhatnak hozzánk a MINIFONDÓN, emellett pedig a vezetett túrába, a PICCOLOFONDÓBA is be lehet csatlakozni akár családosan is.
Választhatok a távok között bármikor?
Igen! Akár menetközben eldöntheted, melyik távot választod. FONTOS! A tótvázsonyi limitpont 9:47-kor zár, utána mindenki a MEDIOFONDO távon folytatja.
Hogy zajlik majd a rajtbeállás?
Május 1-én 7:00-tól lehet a rajtblokkokba beállni. Minden rajtblokknak külön színe van. Ezzel azonos karszalagot kaptok, amit a rajtba beálláshoz viselni kötelező! Figyeljétek a táblákat és a műsorvezetőt!
Hol és hogyan tudom átvenni a rajtcsomagomat?
Balatonfüreden, a Partitúrában, Április 30-án csütörtökön (12:00-21:00) és Május 1-én (06:00-07:30) pénteken a verseny előtt. FONTOS! Lehetőség szerint már csütörtökön minél többen vegyétek át a rajtcsomagot, mert pénteken nagyon kevés idő lesz rá!
Mit találunk majd a frissítőpontokon?
Lesz zselé, izotóniás ital, gumicukor, péksütemény, só és főtt burgonya, vagyis minden, ami kell egy tökéletes Fondóhoz.
Át tudom-e írni bárki másra a nevezésemet?
Az idei versenyszabályzat csak abban az esetben teszi lehetővé, ha a nevezéskor kipipáltad a Flexi opciót.